+36 30 940 8622 
temto@temto.hu
KÉRJE AJÁNLATUNKAT
SPÓROLJON PÉNZT
AKCIÓS AJÁNLATOK
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Lexikon
Alapozás
Alatt értend?k mindazok az épít? munkák, amelyekkel valamely építménynek (épület, hídpillér, partfal, zsilip stb.) az alapon való megállását bármely irányú elmozdulás ellen biztosítják. Az építmény nagyságához (súlyához) és céljához képest, valamint a különböz? talaj- és vízviszonyok szerint és végül a különféle épít?-anyagok szerint a legkülönböz?bb alapozási módokat ösmerjük. A talajviszonyok szerint I. a talaj már a felszínén vagy kevéssel alatta elég szilárd, II. az alapfenékül alkalmas szilárd réteg csak nagyobb, de elérhet? mélységben következik és III. ily réteg egyáltalán el nem érhet?, a talaj mindvégig többé-kevésbbé laza rétegekb?l áll. Ami pedig a vízviszonyokat illeti, - eltekintve attól az esett?l, mid?n az alapozást, mint az épületeknél rendesen, szárazon hajthatják végre - megkülönböztetjük azt az esetet a) mid?n a talaj víz, illet?leg nyiltvíz (folyó, tenger) a körülzárt épít? gödörb?l kimeríthet? ( kiszivattyuzható) és b) mid?n ez bármely okból p. a nagy vízmélység v. az épít?gödör körülzárásának nehézségei miatt nem lehetséges s az alapozást a vízben (a vizen keresztül) kell végrehajtani.
Az I. esetben (szilárd felső talaj) az alapozás arra szorítkozhatik, hogy az építmény lábát a talaj kisebb v. nagyobb szilárdságához képest jobban v. kevésbbé kiszélesítjük, a tehernek nagyobb alapterületre való szétosztása végett. A kiszélesítés (szárazban) magából a falazatból készül falfokokkal. A falfokokon kivül még egy kereszt- és hosszirányú gerendákból és pallózatból álló u. n. talprács is alkalmaztatik, mely még az által, hogy az alapzat egyes részeit egymással összeköti, az építmény súlyát egyenletesebben is osztja el az alapfenékre. Fontos, hogy a talprács a talaj vagy folyóvíz legmélyebb színe alá helyeztessék, nehogy elrothadjon s ezáltal az építmény sülyedését vonja maga után. A kiszélesítés betonréteggel történik. Vízben végrehajtandó alapozásoknál ez a legyakoribb eset. Újabb időben nagyobb épületek alapját is (így a budapesti új országházét is) az épület egész alapterületére kiterjedő ily betonrétegből állítják elő, - szintén abból a célból, hogy az építmény súlyát egyenletesebben osszák el az alapra, s azonfölül, hogy a talajvíz fölnyomulását is megakadályozzák.
A II. esetben, amidőn a szilárd talajt csak nagyobb mélységben érjük el, némelykor a felső talajnak mesterséges tömörítése által is elfogadható alapot kaphatunk (kisebb súlyú építmények számára). A tömörítést rövid (1-2 m. hosszu) cölöpöknek beverése, v. nehány réteg élére állított kőnek v. kavicsnak besulykolása által érjük el. Nagyobb építményeknél ez azonban nem elegendő, hanem az építmény súlyát a laza rétegeken keresztül át- illetőleg le kell vinnünk a szilárd rétegre. Az átvitelre szolgálhatnak: falazott pillérek, facölöpök (cölöprács), vascölöpök, ú. n. csavarcölöpök, kutak módjára lesülyesztett ú. n. alapkutak és végül pneumatikus módon lesülyesztett egységes falazott alaptestek. A falazott egyes pilléreknél az épület egész terhe ezekre koncentrálódván, alkalmazásuk csupán abban a ritkán előforduló esetben van helyén, amikor az alapréteg szilárdsága mindenütt egyenlő és az egyes pillérekre eső teher sem nagyon különböző; ekkor az elkerülhetetlen ülepedések az épület minden részén közel egyenlők lesznek (ami az épületre nézve nem jár veszéllyel), míg az ellenkező esetben az egyenlőtlen ülepedések következtében az épület kárt szenvedhet. Ezért célszerű, ha már ily pillérekkel alapozunk, azokat lefelé fordított fenékboltozatokkal egymással összekötni.
A cölöprács az alapcölöpökből és az ezek által hordott talprácsból áll. Az egyes cölöpöket nemcsak az tartja meg szilárd állásukban, hogy végeikkel a szilárd talajban állanak, hanem az oldalfelületük mentén keletkező súrlódás is; többé-kevésbbé tehát már a felső lazább talaj is részt vesz a cölöp megtartásában, kivéve ha iszapból v. más teljesen laza anyagból áll. A csavarcölöpök v. öntöttvasból (belül üresen) v. kovácsolt vasból (tömören) állíttatnak elő, az alsó végüket képező sarun egy-két széleslapú csavarmenettel. Becsavarolásuk vízszintesen fekvő nagy átmérőjü küllős kerékkel történik, melynek a cölöp képezi a forgástengelyét.
A kutalapozásnál fából v. vasból készült talpkoszorú, melynek keresztmetszete az élével lefelé irányított éket képez, belül üres hengert falaznak fel, s ezt a talajba sülyesztik az által, hogy a belsejéből a földet kiássák v. kikotorják s a burokfalazatot a sülyedéshez mérten tovább falazzák; miután a talpkoszorúval a szilárd talajba értek, a kút belsejét alul rendesen betonnal, e fölött pedig falazattal kitöltik. Ily módon falazatból és betonból álló hengeralakú faltesteket, ú. n. kutakat nyerünk; rendesen több ily kút, melyeket az építmény alaprajzi alakjának megfelelő számban és elrendezésben közel egymáshoz lesülyesztenek, képezi az alapzatot. Így a egy hidpillér alapzatát mutatja, mely 3 kútból áll. Az egyes kutak között maradó űrt egy-egy kis boltozat hidalja át. Falazat helyett vasból is készítik a kút burkolatát, melyet a sülyedéshez mérten újabb vaslemez-gyűrűk rácsavarolása v. rászögecselése által felfelé meghosszabbítanak. Ezeknek a vaskutaknak azonban az a hátrányuk, hogy nem lévén elég súlyosak, mesterséges megterheléssel kell a sülyedésüket elősegíteni, aminek szüksége különben - a kút oldalfelületén keletkező nagy surlódás következtében - a falazott kutaknál is nem ritkán beáll. A kútalapozás főkép homogén szerkezetű talajban előnyös, mely lehetőleg mentes legyen nagyobb beágyazásoktól, ú. m. fatörzsek, nagyobb kövek, régi építmények maradványai stb., minthogy ezek csak nagy nehézséggel távolíthatók el a talpkoszorú alól.
A pneumatikus alapozási módnál, melyet újabb időben a nagyobb hídalapozásoknál Magyarországon is gyakran alkalmaztak, a falazott alaptest úgy készül, hogy egy alul nyitott, oldalt és fölül zárt vasszekrénynek, a munkakamrának erős vasfedelére - a vízszín fölött falazatot raknak s a falazást - mindig vízszín fölött - tovább folytatva, a munkakamrát lesülyesztik a mederfenékre, illetőleg be a mederfenékbe az által, hogy a belsejéből a talajt eltávolítják. Ily módon egész 30 méterre a víz színe alá érő falazott alaptestet nyerhetünk, amely egészen a víz színe fölött készült. A munkakamrával egy kisebb fajta vasszekrény, a légzsilip van az aknacső által összeköttetésben, és pedig úgy, hogy e 3 alkatrész: munkakamra, légzsilip és aknacső ugyanegy, légmentesen zárt tért képezhet. A munkások tartózkodása a munkakamrában már most az által válik lehetségessé, hogy a légvezetéken át sűrített levegőt nyomnak az említett zárt térbe s abban a vízszint a légnyomás kellő fokozásával egészen a kamra alsó éléig leszorítják, vagyis a munkakamrából a vizet kiszorítják. A légzsilip a közlekedést közvetíti a belső sűrített levegő és a külső levegő között, amely utóbbival az (A) befelé nyíló vasajtó által van összeköttetésben; az aknacsőtől a (B) ajtó által zárható el. Az (a) ajtók által a légzsilippel 2 kisebb melléktér áll összeköttetésben, az u. n. anyagzsilipek, melyek a kamrában kiásott anyagnak kiszállítására szolgálnak, ami a (b) ajtókon át történik. A munkafolyamat már most abból áll, hogy a kamrából a megoldott anyagot vedrekkel felszállítják és az egyik anyagzsilipbe töltik. Amint az megtelt, az (a) tolóajtót becsukják, s a sűrített levegőt egy kivülről nyitható szelepen át az anyagzsilipből kibocsátván, a (b) ajtót kinyitják s az anyagot eltávolítják. Az (a) ajtót azért kell a (b) ajtó kinyitása előtt becsukni, mert ha az elmulasztatnék, a sűrített levegő az anyagzsilip tartalmát nagy erővel kilökné s rohamosan kitódulna, ami a munkakamrában levőkre életveszéllyel járna a nagymérvű hirtelen légnyomás-változás és a kamrába betóduló víz következtében. Ezért ugy az anyagnak kiszállítása, mint a munkásoknak ki- és beszállása (ki- és bezsilipelés) mindig 2 ajtó közvetítésével és a légnyomáskülönbségeknek kis nyilású szelepeken át lassan végbemenő kiegyenlítésével történik. Minden ki- és bezsilipelésnél előbb a mozgás irányára vonatkoztatott hátulsó ajtót csukják be, azután az ily módon két ajtó által elzárt zsiliptér légnyomását (szelepen át) kiegyenlítik az elülső tér légnyomásával, s csak ha ez megtörtent, nyitják ki az elülső ajtót. Így p. a munkások kiszállása a légzsilipből úgy történik, hogy a (B) ajtót maguk után becsukják, azután a zsilip sűrített levegőjét szelepen át kíbocsátják a szabadba, s csak azután nyitják ki az (A) ajtót. Amint a munkakamra s vele együtt az egész alapzat leért az alapfenékül alkalmas talajrétegbe, a kamrát a zsilipen át beszállított betonnal kitöltik, mire a sűrített levegőt teljesen kibocsátják, a zsilipet eltávolítják, az aknacsövet kihúzzák és az aknacső helyén a falazatban maradt aknaűrt szintén betonnal kitöltik s ezzel a pneumatikusan lesülyesztett alaptest építése be van fejezve. - A pneumatikus A.-mód előnye abban áll, hogy vele a talajban rejlő vagy a vízviszonyokból eredő nehézségeket sokkal biztosabban vagyunk képesek legyőzni mint a többi módoknál, melyeknél a legnagyobb elővigyázat mellett is az építő gödör körülzárásának v. a vízmerítés nehézségeivel, vagy csak a kúttalp útjába eső fatörzzsel is olykor hetekig kell elbajlódni; eltekintve attól, hogy nagy mélységre (20-30 m.) falazott alapzatokat létesíteni eddigelé csupán ezzel a módszerrel vagyunk képesek.
A módszer alapelvét, mely kétségkívül egyik legszebb vívmánya a technikai tudományoknak, legelőször (1840-ben) Triger francia bányamérnök alkalmazta (aknahajtásra). Egyike a legelső pneumatikusan alapozott hidaknak az 1857-ben épült szegedi vasúti Tiszahíd. Újabb keletű nagy Duna- és Tiszahídjaink alapozása csaknem kivétel nélkül e módszer szerint lett végrehajtva. (A pneumatikus A. módszer kifejlődésére nézve l. E. Gärtner, Entwickelung der pneumatischen Fundirungs-Methode, Wien, Lehmann-Wentzel. 1879.)
A talajviszonyok tekintetében megkülönböztetett III. esetben, amidőn a talaj mindvégig kisebb szilárdságú rétegekből áll, melyek közül egyik sem alkalmas arra, hogy az építmény súlyát egymagában hordja, az alapzatok megtartásában nem annyira az alapfenéken v. cölöpvégeken történő közvetlen teherátadásra, hanem inkább az alapzatok oldalfelülete mentén keletkező - föntebb is említett - surlódásra számítunk. Az alapozási módok ugyanazok itt, mint a tárgyalt II. esetben, azzal a különbséggel, hogy a cölöpökkel, kutakkal, pneumatikus alaptestekkel lehetőleg mélyre megyünk be a talajba, hogy elég nagy surlódó felületet kapjunk.
Végül még megemlítendők azok az eljárások, amelyekkel hídpillérek és partfalak alapozásánál a víz alatti betonalapzatokat és a közvetlenül a mederfenékre v. cölöprácsra alapozott pilléreknél a pillérfalazat víz alatti lábát létesítik. Az egyik eljárási mód abban áll, hogy pallófalak közé tömött vízhatlan (agyagos) földfalakkal, u. n. zárógátakkal (l. Zárógát) v. csupán oldalfalakkal bíró s egy darabban a mederfenékre állított zárt és tömített (fa vagy vas) burkolatokkal a pillér helyét lehetőleg vízhatlanul körülzárják s a körülzárt építő gödörből a vizet kímerítik v. kiszivattyúzzák. A másik eljárási mód pedig a sülyesztőszekrénnyel való alapozás, amelyet (ma már ritkábban) ott alkalmaznak, ahol az építőgödör körülzárása nehézségekkel jár; ez abból áll, hogy vízhatlan fenékkel és ugyanolyan oldalfalakkal bíró, fönt nyitott ácsolt szekrényt (mely tehát a vízen úszik), a kellőkép előkészített (egyengetett) természetes vagy a mesterséges (cölöpözött) alapfenékre lesülyesztenek az által, hogy a fenekére a pillért felfalazzák, miközben a vízhatlan oldalfalak, amelyeknek felső széle mindig víz fölött marad, védelmül szolgálnak; lesülyesztés után az oldalfalakat rendesen eltávolítják, míg a szekrény feneke talprács gyanánt szolgál.
Forrás: Pallasz Nagylexikon
+36 30 248 3243
temto@temto.hu
Törökbálint,2045.Őrház u.22.